Emlékszel mikor töltődtél fel igazán? És arra, hogy a telefonod mikor merült le utoljára?
Napjainkban teljesen átlagos és „normális” dolog, hogy kezünkben van a telefon. Legyen akármi a szakmánk, rá vagyunk utalva az online életre és a folyamatos jelenlétre. Mindenki. De vajon valóban jelen is vagyunk? Egy abszolút reális példa, ha azt mondom, hogy sétálás közben a kezünkben a telefon (miért?), vagy a mellékhelyiséget is mobillal a kézben látogatjuk meg, baráti összejöveteleken is ott az asztalon vagy a kezünkben (minek amikor ott vannak Veled szembe a Barátok?), sőt edzés közben is ott van a kezünkben (de akkor hol vannak a súlyzók?! 😀 ).
A telefonunkat folyamatosan használjuk már mindenre: képek, videók készítésre, naptárnak, bevásárlólistának, menetrendre, meccs eredmények követésére, időjárás megnézéshez, beszélgetéshez, applikációk és még biztosan számos dolgot fel lehet sorolni. Rengeteg pozitív oldala van, ezt nem vitatom, nem csak maga a készülék okos, hanem aki kitalálta az is! 😀 De szokták mondani, hogy jóból is megárt a sok. Ez pont egy ilyen példa. Több órát használjuk a telefonunkat, nézzük a képernyőt, java részt hasznos dolgokkal is eltölthető az a bizonyos képernyő idő, de gyakran csak butítjuk az agyunkat a görgetéssel (nem beszélve az ínhüvelygyulladásról és az SMS nyakról, ami jelentős százalékban ide vezethető vissza). Ilyenkor nem vagyunk jelen valójában, nem vagyunk jólléti helyzetben, nincs semmi pozitív hatása, ennek a függőségi pontnak. Mire „jó” egyedül? Időt elütni, mert unatkozunk. Unatkozunk?! Azt meg, hogyan lehet? Ilyenkor nekem csak az a kérdésem, hogy akkor miért az minden második válasz/kérdés, hogy nincs időm főzni, nincs időm edzeni, nincs időm odafigyelni erre és erre is. Valóban?
Szóval sokat használjuk, sok hasznos és kevésbé hasznos dologra a mobiltelefont, így hát az is lemerül(ne) persze, ha hagyjuk. De annyira odafigyelünk erre, hogy véletlen se merüljön le a telefon, mert akkor világ vége van, hogy elfelejtjük azt a fontos tényt, hogy ugyanígy kellene törődnünk a saját testünkkel, egészségünkkel is. Ha fele annyi figyelmet kapna, mint a technikai kütyük (amik amúgy pótolhatóak, ellentétben az emberrel), biztosan egy jobb Bolygón élnénk, egészségesebb körülmények között. S ez a bekezdés most nagyon nagyanyósan hangzik, de tényleg jobb volt nekünk gyerekként, amikor az érdekelt, hogy melyik fára másszunk fel aznap és ki nyer az ipiapacs bújócska-fogócskában, mint ma, hogy hány „lájkot” kapott a fénykép vagy videó, ami már nem elég, hogy rövid legyen (10-20mp), még legyen hozzá felirat is, ha esetleg valaki még elolvasná, de menjen alatta a szöveg hangban is, mert olvasni is lusta már a társadalmunk. Persze hozzátenném, hogy van nagyon sok pozitívuma is, de még mindig úgy érzem, hogy el van borulva az egyensúly.
Edzőként, egyáltalán semmi közöm nem kellene, hogy legyen az online élethez, hiszen a fizikai (valódi) valóságban dolgozom, tartom az edzéseket, fogom az embereket, javítom a feladatokat, tanítom a gyerekeket és szervezem a táborokat. De még is odáig fejlődött a technika, hogy el-en-ged-he-tet-len az online marketing, a kép és videósorozatok, a reklám (márpedig a Facebook és hasonló social media felületek, sajnos a legjobb platformoknak bizonyulnak a fizetős és ingyenes reklám helyek közül), az online óra tartás, a kézilabda edzések online back office regisztrációja, a kapcsolattartás, az edzéstervezés (már én sem füzetben vezetem, mint régen, mondván legalább a fákat megkímélem a környezet védelem jegyében, a naptáram így is papír alapon van, mert minden azért nem lehet), a számlázás, az ügyintézés, a minden is. Így nyilván ehhez alkalmazkodni kell, de nem szabad átesni a ló túlsó oldalára. Így igen gyakori, hogy nem veszem fel a telefont és napok telnek el mire valakit vissza tudok hívni, ritkán válaszolok üzenetekre, mégis mindenre figyelek, később tudom meg a híreket, még sem érzem, hogy kevesebb érétke lenne a napjaimnak. Sokszor jelen vagyunk online, de még sem vagyunk jelen, mert nem figyelünk. A hírekre, az üzenetekre, mert egyszerűen annyira sok ingert kap az idegrendszer, hogy nem tud olyan gyorsan felfogni, szelektálni vagy reagálni és csak átsiklunk fontos információk, történetek felett, nem reagálunk, elfelejtjük, elvész az éterben. Így aztán én igyekszem azt választani, hogy a kevesebb néha több, csak akkor és arra használni a telefont / számítógépet, amikor valóban fontos és szükséges. Minőségi időt szánni arra is ha használom, hogy legyen értelme, de mégis maximalizálni egy elfogadható napi óraszámban a képernyőidőt (munkával együtt). Így elég sok mindenre van időm, de rengeteg tudatos megtervezést igényel. Szívem szerint egy edzésre, órára és futáshoz se vinném magammal, de ez legalább érdekli az embereket, hamár az egészség sajnos kevésbé és olykor egyszerűbb a 2 percet felvenni ezekből a rendszeres tevékenységekből (remélve, hogy motiváló és példamutató), hogy ezzel is időt és energiát spóroljak a munkában, felvegyem a ritmus a virtuális világgal. De még így is tized annyi a jelenlétem, az aktivitásom, mint általában pedig már így is azt érzem, hogy maximalizáltam a virtuális énemet. 😀
A múltkori játéknak, amit online hirdettem is ez lett volna a lényege, hogy rádöbbenjünk mennyi „felesleges” időt is töltünk telefonnal a kezünkben, mennyivel több energiánk és időnk van/lenne más minőségi és fontos dolgokra. Ehhez javasoltam is pár dolgot, amit most is megosztok, mert nem lehet elégszer hangsúlyozni, s ezek mind csak szokások, tudatos tervezések, cselekvések:
1. Reggel felébredés után ne az legyen az első, hogy a telefonhoz nyúlsz. Egyáltalán miért van a fejed mellett alváskor? Én alapból egy másik helyiségben tartom, hogy az alvás minőségét ez se zavarja. Bár lehet ez is csak valami „természetgyógyász” hülyeség. Nem tudom, nekem bevált, mert nagyon jókat alszom. Reggel nem az érdekel, hogy mi történt az elmúlt 12-16 órában mióta nem láttam az értesítéseket, hanem, hogy minél előbb vizet igyak, természetes fény érjen és átmozgassam magam, készen állva a napra. Javaslom Neked is, ahelyett, hogy a telefonhoz nyúlsz egyből, mobilizálj akár az ágyban, végezz pár ízületi átmozgatást.
2. Este ugyan ez, egy papír alapú könyv olvasásával sokkal jobban megnyugtatom az idegrendszerem, mint a telefon villódzó fényeivel és hangos hanghatásaival. Amikor haza érek munkából, edzésről (persze ez este 7-8 körül van) már nem az érdekel, hogy kivel mizu akár munka, akár barát, hanem az, hogy befejezzem és lezárjam a napot a kis kollagénes kakaómmal és a Férjemmel, még nyújtsak, hengerezzek egyet ezzel is levezetve az esetlegesen érő stressz fizikai hatásait, elősegítve a regenerációt.
3. Ahová csak tehetem gyalog/biciklivel járok, így nem az autóban vagy a tömegközlekedésen nyomom a felesleges karaktereket, hanem még mozgok is. Ez vidéken persze most pofon egyszerű, de budapesti éveim alatt is megtaláltam a biciklis utakat, akkoriban napi átlag 30 kilométert bicikliztem (az egy Velencei-tó körbe 😉 ).
4. Ahova nem kell nem viszem magammal a telefont, örülök, hogy végre csend és nyugalom van, legyen az a mosdó, a természet, a sport, a családi vagy baráti program. Persze fotókat, videókat nagyon szeretek a programok alatt emlékbe én is. 🙂
Csak pár ötlet, de biztosan akad még kreatív gondolat!
És ha már eddig eljutottál az olvasásban, akkor engedd meg magadnak, hogy félreteszed a telefont, amikor csak úgy tartja kedved. Elhiszem és tudom, hogy nem könnyű, sok minden odaköt. De valóban értékes energiát tudsz fektetni az adott telefonos tennivalódba, ha nem vagy egyensúlyban magaddal? Ha nincs időd enni, mozogni, mentálisan (vagy digitálisan) kikapcsolni? Gondolkodj el ezeken és élj! Ne online, hanem a valóságban! Képzeld el, mi az, ami igazán feltölt és örömöt okoz, ami úgy igazán jól esik. Ez lehet mindennap más, egyszer egy bögre tea, egy séta, egy edzés vagy egy találkozó stb.. Találj mindennap valamit, ami közelebb visz az egészségedhez, kezdj apró lépésekkel!