Létezik egy teljesítménytúra, amit úgy hívnak, hogy:
KINIZSI 100
Ha még nem hallottál róla azért szól neked ez a bejegyzés, hogy kedvet kapj, ha pedig éppen erre a teljesítménytúrára készülsz, hasznos információkat és színes élmény beszámolót olvashatsz. Száz kilométer túra, huszonnégy óra, egy életre szóló élmény.
Életem eddigi legnagyobb kihívása és büszkesége ez a száz kilométer. Történt egyszer, hogy A Testnevelési Egyetemen jó öreg Dosek Tanár Úr környezetvédelem és természetjárás tanóráján szó esett a Kinizsi 100 teljesítménytúráról. Huszonévesen még nem voltam annyira lelkes, de kétszer is úgy alakul, hogy a Gerecse 50 km teljesítménytúra útvonalát megcsináltam az egyetem alatt. Egyik alkalommal 2 nap alatt 50 km, másik alkalommal egy nap alatt 50 km, ekkor még úgy nevezett kötelezően választható feladatként, kreditért. Nagy élmény volt és már akkor is kifejezetten tetszett, hogy mit rejt magába a természetjárás és képes vagyok erre egy térdkeresztszalag műtét után, de még nagyon zöldfülű voltam és fiatal. A természetjáráshoz fel kell nőni, meg kell érteni a természettel való kapcsolatot és aki ide eljut a saját útján, az önmagát is megtalálja. Akkor itt valami elindult bennem is. Aztán ment az életrendje tovább, sokszor emlegettük Dosek Tanár Úr sűrűn ismételt mondatait, ami még ma is élénken él bennem és ezúttal is sokakkal megosztottam tanításait. Remélem most nagyon büszke rám a Tanár Úr és a Rekreáció Tanszék!
Bakancslistánom például a (fél)maraton és Spartan futások mellett a Kinizsi Százas is szerepel. Év elején kiderült, hogy vannak akik lelkesednek az ötletért, sőt mi több, 2022-ben először csinálták meg a túrát, így már ők rutinos rókaként vágtak bele. Így nagyon örültem, hogy idén megyek és valóra válik egy álom, egy hatalmas szintet lépek (szó szerint is : D) és egy olyan élménnyel gazdagodom, amit soha nem felejtek el és életem végéig büszke leszek rá! Ezt mindenkinek meg kellene csinálni az élete során egyszer (legalább). Tehát neki álltunk januárban szellemileg fejben felkészülni, hogy 100 kilométert fogunk lesétálni 24 órán belül. Ez egészen vállalható, de azért kihívásokkal bőven teli túrát jelent.
Idén, 2023-ban 41.alkalommal rendezte meg a Kinizsi TE a hagyományos gyalogos teljesítménytúrát a Pilis-, és Gerecse-hegységben. A távolság 100 km, szint: 3155 m, szintidő: 24 óra. Ha ezt kiegészítjük megfelelő felszereléssel (hiszen Dosek Ágoston azt mondja: „Rossz idő nincs, csak rossz felszerelés.”), elszántsággal, kitartással és akarattal akkor teljesül minden feltétele az életre szóló élménynek. Ha valamelyik hiányzik, akkor is, csak másképp! (:
Az időlimit a feltétele az elismerő oklevélnek, a díszes és sokat magába rejtő kitűzőnek és a célba éréskor szívet melengető gulyás levesnek! Emellett persze sokkal többről van szó. Hogyan láttam és éltem meg én? Előszőr szavakat sem találtam rá. Ezt az élményt átadni, mint sok minden mást, nem lehet teljesen, át kell élni.
A felkészülésről, technikai információkról Kinizsi Százas résztvevőknek
A túra egyéni, de barátokkal kellemesebb lehet. A mi kis Csapatunk 4 lelkes harmincas korosztályú főből állt, így indultunk neki a száz kilométeres túrának. Már az elején megbeszéltük, hogy nyugodtan mindenki saját tempójában kedve szerint menjen, úgyis összefutunk, legkésőbb a célban, de amíg lehet húzzuk egymást. Összedugtuk már előtte a fejünket, ők mint második kinizsi túrázók, én mint sportszakember, hogy a legjobb süljön ki a hétvégéből. A nevezést hetekkel a túra előtt elintéztük, igyekeztünk minél korábbi rajtba kerülni, orvosi igazolásokat beszereztük, nevezést befizettük, a felszerelés listát összeírtuk. Nincs visszaút, menni kell. Előtte lévő hetekben már nagy izgalommal vártuk (és a jó időt is a 1,5 hétig tartó esőzések után), s hasonló érzés volt bennem, mint az UltraBalaton előtt. Dolgozott az adrenalin, mint egy kisgyerek, olyan voltam, izgatott vártam az indulást!
A felkészülést illetően, mindannyian a sportosabb emberek közé tartozunk, szoktunk is túrázni, edzeni, bár hozzá teszem nem árt egy ilyen túrára külön is készülni kicsit, főleg ha valaki egyéni szintidőket, rekordokat szeretne menni. Ez is egyénileg változó, hogy ki milyen taktikát választ. Én a saját szempontomból az alábbiakat vetettem be egyénemre szabva: a hétköznapi edzésekbe 6 héttel a megmérettetés előtt jobban fókuszáltam az ízületi stabilitásra, egyensúly és propriocepció fejlesztésre, mert ez segít a fáradásos, kimerültség által okozott sérülések elkerülésében. Az állóképességet megadta a szokásos túrázás, biciklizés és futások, valamint az izomerőt a funkcionális edzés, különös figyelmet fordítva a lábszár izmaira, combizmokra, a csípő körüli izmokra és a törzsizmokra. Kihangsúlyozandó a mobilizálás és nyújtás a túra előtti napokban (is) és alatt is! Nekem teljes mértékben bevált és sérüléseket, fájdalmat és különösebb izomlázat is megúsztam ezáltal: a szombati teljesítménytúra hetén hétfőn, kedden szokásos edzésterhelésemet megcsináltam (inkább egy kellemes átmozgató és szintentartó edzésre gondoljatok) majd szerda laza kis kocogás, csütörtök pihenő nap jógával és extra nyújtásokkal, pénteken csak mobilizálás és nyújtás + szaunázás nagyon jót tett. Edzéseim és hétköznapjaim alapeleme az SMR hengerezés, így természetesen az utolsó héten dupláztam a henger használatát és szombat reggel is indulás előtt beiktattam! Nagyon jól esett, nem éreztem magam fáradtnak és az izmaim is jó állapotban voltak. Ami nem csak a komfortérzet miatt fontos, de a sérülés elkerülése szempontjából sem utolsó. Reggel biciklivel indultunk el (amúgy is sokat biciklizünk és a legjobb bemelegítésnek gondolom az ízületi folyadéktermelődés és a keringésfokozás szempontjából), könnyed 25 perc síkon, kellemes bemelegítés volt a hév megállóig, irány Békásmegyer, onnan pedig séta Tatáig!
Ami a „verseny felkészüléshez” tartozik még és ideköthető az a táplálkozás. Bár menetközben a megtervezett ütemet nem sikerült tartanom, hogy 3-4 óránként egyek tudatosan és ne összevissza (valószínűleg az izotóniás italok fogyasztása kicsit és az új élmény megborította a rendszeremet), a túra hetén azt többé kevésbé sikerült betartani, hogy szénhidrát csökkentett napokat tartottunk (kisebb mennyiségben fogyasztottuk a szénhidrát forrásokat) és péntek vacsorára, szombat reggelire szénhidrát dúsan étkeztünk. Mondok egy példát is ide: szénhidrát csökkentett szerdai ebéd lehet például egy zöldséges sonkás kókusztejszínes cukkini tészta, majd szénhidrát dús pénteki vacsora rakott vöröslencse tészta, szombati reggeli tojásrántotta, baconnel, érlelt sajttal, magokkal, salátával és pékáruval vagy kenyérrel, esetleg a pizza is jó alternatíva. A szervezet teljesítőképességét picit jobban megdobja a hirtelen kapott gyors szénhidrát (főleg ha nincs hozzászokva). Nekem bevált, amúgy a hétköznapokban sem szoktam rendszeresen pékárut vagy kenyeret fogyasztani, de ilyen programok előtt kifejezetten figyelek, hogy könnyebb napokat tartsak. A túrára én is gluténmentes szendvicseket, zabszeletek, magvakat, valamint sós gluténmentes ropit és egy két jutalom falatot csomagoltam magammal, valamit kókuszvizet, ami egy természetes izotóniás ital. Sajnos kókuszvíz kivonatú magnézium-, és kálium-L-laktát dihidrát természetes izoport nem sikerült beszerezni, de legközelebb biztosan ez lesz a listán legelöl, mert az elemi só és magnézium pótlása elengedhetetlen ilyen sporteseményeknél az egészség érdekében. Ezekben is keresem a minél természetesebbet és minél kevésbé feldolgozott termékeket. Egyáltalán nem vagyunk hozzászokva a mű, nagy ipari termékekhez, de egy pezsgőtabletta formájában kapható iso-ital alapot vittünk magunkkal végül. Ezt kevertünk az egyik vizes flakonunkba és fogyasztottuk a nagy melegben a víz mellett, gondoltuk jó lesz. Egy kicsit meg is éreztük 50-85 kilométer között, amikor is a belső homeosztázisunk jelezte, hogy valami nem jó teljesen és megborult. Amint könnyítettünk magunkon minden tökéletesen visszaállt. De a szervezet mindig a túlélésre törekszik és ez az élmény által megtanultuk, hogy miért és hogyan is fontosak az ilyen étrend kiegészítők is és utánuk kell ezeknek is olvasni. Hatalmas útmutatás volt ez nekem és nagyon kíváncsivá tett a téma. Félúton egy finom kolbászka is jól esett és érezhető is volt, hogy a zsír energiát ad. Ez lenne az egésznek az egyik lényege, ugyanis a tejtermékek (a tejcukor miatt) és finomított szénhidrátok kevesebb energiát adnak, emellett a szervezetet csak jobban megterhelik az emésztés szempontjából is. Persze ezek egyénileg is változnak, de a glutén, tej, szója, finomított szénhidrátok (többek között cukrok, lisztek) csökkentését ajánlom ez okból kifolyólag is, sokkal energikusabb és pörgősebb leszel! Próbáld ki! (;
A szakmai kitérő után vissza a túrához.
Külön hosszabb rövidebb túrákkal érdemes még készülni előre, és a szélsőséges időjárási viszonyokra is gondolni. Ha voltál már esőben, tűző napon, felhős időben, szélviharban, télen, nyáron, reggel, délben, este, éjszaka, hajnalban is túrázni, nem sok meglepetés érhet. Tudod mennyit számít amikor elfáradsz, nem csak fizikailag izomzatban, hanem a bioritmusod is érzi, hogy aludnia kellene, de te épp az ellenkezőjét végzed. Nem árt kitapasztalni egy jó kényelmes, de könnyű terepcipőt, ami nem töri fel a lábat és ami már be van járatva. Ha már cipő, akkor ruházat és felszerelések. Mit vigyél magaddal? Nézzük a ruházatot először, amit én javasolnék tapasztalataim szerint: az időjáráshoz megfelelő öltözet, jelen esetben különösebb esőzésre nem kellett készülnünk, de egy esőkabát/széldzseki mindig jól jön és be kell férnie a táskába. Baseball sapka/kalap, mindig jó ha bevizezhető a nagy melegben, hogy elkerüljük a napszúrást, leégést, ha a nap legmelegebb óráit nem az árnyékos erdőben, hanem a pusztáson töltjük, emellett persze a naptej, a sok folyadék és izotóniás italok fogyasztása segíthet. Nőknek kényelmes sportmelltartót ajánlok, kapcsok és ha megoldható varrás nélkül is, mindenképp a lazábbat válasszátok, amik picit engednek és nem vágnak be. Ujjatlan felső, póló, aláöltöző hosszú ujjú póló, pulcsi, rövidnadrág, hosszú nadrág, ezekből érdemes egy-egy váltót is bepakolni, ha bármi történne, valamint estére igény szerint plusz rétegeket sapkát, sálat, kesztyűt. Ezekből kivételesen a nem a pamutot ajánlom, hanem inkább a műszálasokat a víz elvezetés miatt. A zokni pedig külön téma, mindenkinek más válik be, de az biztos, hogy minél szűkebb, szorosabb legyen, ami nem tud begyűrődni a cipőbe. Legyen az lábtyű, rövid vagy hosszú zokni, kompressziós vagy sima, az biztos, hogy pár váltót érdemes eltenni, hogy a láb száraz maradjon. Ehhez a Férjem tesztelt most egy szuper krémet is, AntiFriction- anti frottement – before a neve és mozgás előtti éjszaka kell vastagon bekenni ezzel például a hajlatokat és lábfejet, sarkakat, lábujjak közét majd zoknit húzni rá és reggel megismételni ugyanezt indulás előtt. Végig száraz volt a lábfeje és egyetlen egy vízhólyag sem lett a lábán 100 km túra után! Ez azért nem semmi! Nem mondom irigylem kicsit, mert én csak egyszer kentem be és neogranormont használtam még, hát ezt nem ajánlom, utólag már megfogadtam, hogy legközelebb biztosan ezt teszem majd én is, mert most semmi más utózönge nincs, csak a hatalmas burgonya méretű vízhólyagok árulkodnak a hétvégéről. Túra közben a körülményekhez képest simán mentem, viszonylag későn kezdett csak el fájni a sarkam, viszont beérkezéskor megszámlálhatatlan sok vízhólyag volt a lábujjaimon és a kér sarkamon. Ez elég kellemetlen. Szóval a fentebb említett krém nekem is jó barátom lesz legközelebb és csak ajánlani tudjuk tapasztalataink szerint! Sokkal könnyebb, mint végig ragasztani leukoplaszttal a lábat vagy folyamatosan cipőt, zoknit cserélni. Ettől függetlenül szellőztetni persze kellemes érzés a krém használata mellett is. Felszerelésben azért nem árt a tape, leukoplaszt, sebtapasz, géz, steril tű, sportkrém, hintőpor, kézfertőtlenítő, fájdalomcsillapító, nylon zacskó, papír zsebkendő, wc papír, kullancsírtó geránium olaj, naptej, arckrém, pulzusmérő óra, térkép, fejlámpa, elem és pótlámpa, fényvisszaverő szalag, kulacs- 1,5-2 literes könnyű palackot érdemes mindig magunknál tartani, hiszen a víz vételi lehetőségek csekélyebbek, bár kisboltok, sörözők, kitelepült és nagyon lelkes önkéntes víz osztogatók, kisbüfék és közkutak, valamint források elérhetőek, de sose lehet tudni biztosra, hogy mikor, hol és hogyan, valamint mindig érdemes ellenőrizni, hogy az adott forrás/település vize éppen fogyasztható-e. Ajánlatos a közkutak nevű applikációt letölteni, ahol a víz vételi forrásokat mutatja a térkép és minden lehetőséget érdemes kihasználni, hogy teletöltsük a kulacsainkat. Az alap felszerelések szerintem ezek, és végül de nem utolsó sorban persze szakemberként egy trigger labdát ajánlok még! Sok helyet nem foglal, könnyű és a sérülések megelőzését, valamint a bemelegítést és regenerációt is könnyíti. Nagyjából ezeket vittük magunkkal, s persze egy jó túratáska, ami mellkasnál összecsatolható elengedhetetlen! Rengeteg terhelést levesz a vállövi-, és hátiszakaszról, hasonló ízületi tehermentesítés lenne a funkciója a túrabotoknak is, hogy a boka, térd, csípőket is segítsük egy ilyen hosszú táv alatt. Ha már a terhelésnél tartunk kitérnék egy picit a kineziotape használatára is. Ezt a túrámat 4 térdműtét után teljesítettem, kicsit izgultam, hogy fog-e bírni ekkora terhelést a négy térd keresztszalagom és ízületem, de bíztam! Vagyis nem bíztam a véletlenre, és előző este a térdhajlatomat kanabiszos sportkrémmel kentem be, még a térdkalácsom alá egy-egy tape-t helyeztem, hogy tehermentesítsen, ugyan ezt alkalmaztam a derekamnál, ott is inkább megelőzésképpen, hogy a 24 óráig tartó táska cipelést kevésbé érezze meg. Egyszerűen zseniális, hogy sem a térdeim, sem a derekam nem fáj és végig vittek a pályán. Ismét egy pont a prevenció javára! Férjemnél a bokáját stabilizálásként, mert sérülékenyebbek a bokaszalagjai, míg a trapézizmának a felső részét lazító technikával ragasztottam meg péntek este. Ő is végig jött! Vasárnap egészen minimális fáradságot érzett csak ezen a két területen 100km sétálás után! Plusz egy pont a kinesiotapenek is! (;
A felkészülés és hasznos tippek után nézzük, mit jelentett számomra maga a
Kinizsi Százas teljesítmény túra
Békásmegyerről indultunk reggel 7 óra 10 perckor. Kellemes idő volt, jó hangulat, király társaság, minimális fáradság az izgalmak és teendők miatti szűkös, 7 óra alvás után. Az első állomáson a pecsétet gyorsan begyűjtöttük (ha esetleg a Bácsi olvassa ezt a bejegyzést, üdvözlöm! ) már itt is sokat nevettünk! A nagyobb rész a Nagy-Kevély és a Hosszú-hegy megmászása volt, az első 18 km után minden rendben. Pilis-nyereg előtt valahol 24 km-nél tartottunk egy kisebb pihenőt, itt volt egy cipőcsere részemről, ami (utólag tudom, hogy) hiba volt, mert a váltócipőm sarka belül teljesen ki volt kopva, hiába a memória habos felhőn járás, későn vettem csak ezt észre és a következő megállónknál, 36 km-nél Dorogon már alkalmaznom is kellett egy jó tanácsot a hívatlan vízhólyag ellen. Így ahelyett, hogy sült krumplit ettünk és fagyiztunk volna ( a sült krumpli már nem volt kapható a sarki sörözőben, a bolt pedig teljesen bezárt), rövidke mélypont után (később ezt a fogalmat is átértékeltem), összekaptuk magunkat. A pech sorozat megoldás a cipő visszacsere, kis trigger-labdázás, hűsítő víz volt és pár perc pihenő után indulás tovább. Menetközben a bátorító szavak már itt nagyon jól estek. A következő boltig, szerencsére nem kellett sokat menni a városban, így lett finom étel is és jégkrém is! Teljesen lendülettel tovább előre, itt még nagyon jó szintidőt hoztunk 20 órán belül tartottuk a végcélt. Gyönyörű tájakon jártunk, változatos, szinte minden kanyar után egy új élmény vagy kihívás várt!
Következett a Nagy-Gete és a Kő-hegy, ami az egyik sokak által emlegetett nehéz rész a túra első felében. Valóban nem volt könnyű, de simán vettük az akadályt és a kettő között reménykedve mentünk át a Tokodi pincesoron, de sajnos zárva voltak a pincék, így a lélektámogató hosszúlépés még váratott magára, de igyekeztem legalább én hosszúakat lépni, hogy gyorsabban odaérjünk a féltávhoz, Mogyorósbányára, ami 50,86 km. Túl voltunk a 1830 m szinten, tehát kevesebb, mint a fele volt hátra. Lélektani határ, a legtöbben itt szoktak kiszállni, bennünk is felmerült a hosszabb pihenő után. Nehéz volt a fiúknak az újraindulás, persze én is tudtam volna pihenni vagy befejezni, de még éreztem a lendületet. Kevésbé ültem le, mert vagy a mellékhelyiséget látogattam vagy a Férjemet nyújtottam (szakmai ártalom), de azért egy kis hengerezés és fröccs nekem is jutott! Átbeszéltük a lehetőségeket, mi az észszerű és adtunk egy esélyt a lehetetlennek! Így erőt vettünk magunkon és gyerünk tovább, megcsináljuk! Ha időn túl akkor időn túl érünk be, akkor sem történik semmi, akkor is ugyanolyan büszke lettem volna magunkra, mint a jelvénnyel, sőt akkor is ha visszafordulunk.
FÉLIDŐ!
A pihenő időnk hosszabbra sikeredett, valószínűleg a nagy meleg miatt többet kivett belőlünk fizikailag a túra, mint azt éreztük, de utána még tudtunk egy jó tempót tartani ahhoz, hogy matematikai esély legyen a 24 órás szintidőre, sőt jobbra is. Jött a Péliföldszentkereszten található bicikli vonat, az egyik kedvenc részem volt. Eddig kellemes és nagyon változatos volt a túra, gyönyörű tájakon barangoltunk! Utána 56 kilométer után jött igazán az első igazi holtpont nálam. Az oka főként a sötétedés volt és ezen a helyzeten nem segített az sem, hogy általában este 9 órakor már aludni szoktam. Soha nem iszok kólát, de most helyzetmentő volt, hogy ébren tudjam tartani magamat! Ezen a problémán átlendültem, innen irány Pusztamarót, 64,36 km. Pipa ez is megvan, időben tök jók vagyunk, fejlámpa fel és szedjük is lábainkat tovább. Egy rövidebb, ámde annál izgalmasabb éjszakai szakasz következett. Először én éreztem magam kevésbé komfortosan, utólag egyértelművé vált, hogy a nem jól összerakott magnézium és só arány, valamint az összevissza időzítetlen evés volt az oka. Kellemetlen pár kilométer volt, de sikerült minden problémát orvosolni és menni tovább. Ahogy sötétedett egyre unalmasabbá volt a túra. De részemről minden a helyén, a belső homeosztázis rendbe jött, kutyagolunk tovább a sötét erdőben, amikor Férjem kezdte magát rosszul érezni, ahol csak tudtam segítettem és támogattam, ahogy Ő is tette azt fél órával ezelőtt (is). Ezt is megoldottuk, igaz a pihenőket nem így képzeltük el, de így volt jó és emlékezetes. Nem érdekelt már minket semmi, csak mentünk, mentünk és mentünk tovább előre, lassan kényelmesen. Egy idősebb és tapasztalt Úriember, aki már 10. Kinizsi 100 túráját teljesíti, azt mondta itt nekünk a holtponton, hogy megcsináljuk, innen már sima lesz! Azok a szavak és az a kedvesség is nagyon kellett az újratöltődéshez! Valami csoda folytán elérkeztünk Bánya-hegyre, 71,23 km. Ismét újraéledtünk, mint a phoenix madár és neki vágtunk a következő szakasznak. Az elején azt hittem, ha eddig eljutok tök jó lesz és bírni fogom. Hetvenhat kilométertől kezdve valaha sétált leghosszabb 6 kilométerünket jártuk le, sokkal hosszabbnak tűnt. A sötétedés és monotonitás, hogy nem látunk körbe semmit, csak a sötétséget az jobban megnehezítette a dolgunkat, mint hittem. Innentől kezdve a mélypontjaink hullámoztak, de tartottuk egymásban a lelket és felváltva igyekeztünk új taktikával előrukkolni. Beszéltünk, nem beszéltünk, légzőgyakorlatoztunk, másokkal beszélgettünk, csendben voltunk, zenét hallgattunk, énekeltünk, ettük, ittunk, felöltöztünk. Ami jó, hogy nem fáztam! Fájni fáj persze a lábfejünk, kényelmetlen volt már a táskát cipelni, de az idő jó volt és minden lépéssel közelebb kerültünk Tatához. És akkor kiértünk egy csodálatos kis tisztásra, ahol lekapcsoltuk a lámpáinkat és csak bámultuk másodperceken keresztül a csillagos eget és hallgattunk a madarakat. Elmondhatatlan érzés volt! Ezután mindent bevetettünk, hogy odaérjük 82,12km-Koldusszállás ellenőrző állomásához. Itt már nem nagyon volt időnk, kedvünk és energiánk se pihenni, pedig nagyon jót tudtam volna aludni. Utolsó 16 km következik, matematikai esély még van rá, hogy beérjünk 24 óra alatt. Elindultunk, fejben csak arra koncentráltam, hogy megcsináljuk. Mindegy mikorra és hogyan, de bent leszünk a célban, mert ügyesek vagyunk. Nagy lendületre kaptunk és továbbra is hullámzóak voltak a mélypontok, de mentünk és tartottuk egymásban a lelket. Bíztattuk és húztuk egymást felváltva, mint a hétköznapokban is, amikor Neki rossz kedve van én vidítom fel, vagy amikor nekem van kevésbé jó napom, Ő nevettet meg. Ez most is így volt. Hát ez ilyen, jóban rosszban dolog, tudjátok. (:
Vasárnap hajnali 4 óra 46 perc, szakadozott már a járásunk, nem esett jól egy lépés sem, de legalább ébredezik a belső óránk. Utolsó ellenőrző pont, utolsó 7 kilométerre fordulunk rá. Azt hittük sose érünk ki az erdőből, nagyon hosszúnak tűnt. Itt azt éreztük, hogy ha már eddig eljutottunk, van esélyünk beérni, ne 3 perccel csússzunk le. Oké menjünk, megcsináljuk, fejben dől el. Minden maradék energiánkat és lelkierőnket bevetettük, az utolsó 3 kilométert az erdőben lekocogtuk a friss levegőn, mert tudtuk, hogy betonon már nem lesz erőnk futni sietni ha mégis úgy alakulna, kényelmesebb volt (sőt kifejezetten nagyon jól esett kiengedi a fáradt gőzt) a puha erdei talajon lefelé kocogni. És akkor kiértünk a városba, végre embertömegek, utolsó 4 kilométer, teljesen könnybe lábadtak a szemeim, amikor egy szintén kedves Úriember azt válaszolta a kétségbeesett „Innen be lehet érni 1,20 alatt a célba?” kérdésemre, hogy „Igen, kényelmes tempóban is simán.”
Nagyon fáradt voltam már és az utolsó 2 kilométer, amire a túra elején azt hittem, hogy a legkönnyebb lesz, az volt a leghosszabb és legfájdalmasabb. Még kedvesebb emberek, baji és tatai lakosok és a túrát már teljesítők és szurkolók jöttek velünk szembe és
elismerően gratuláltak, hogy itt vagyunk, nincs sok, megcsináltuk.
Nekem még mindig könnyben voltak a szemeim, figyeltem a légzésemre, össze-vissza pakoltam már a kis lábaimat, de mentünk. Hajtott minket a vége, az akarat és a kitartás. Reggel 6 óra 45 perc, hömpölyög a tömeg, hangzavar.
2023.05.21. vasárnap 6 óra 50 perc:
MEGÉRKEZTÜNK!
Megcsináltuk, megvagyunk, az örömkönnyeim csak úgy gurultak le az arcomon a fáradságtól és megkönnyebbüléstől, hogy beértünk 23 óra 40 perc alatt, megcsináltuk életünk egyik legnagyobb kihívását, teljesítettük fizikailag, mentálisan, egyedül, házaspárban és Csapatban!
Büszkén vettük át az okleveleinket, a kitűzőt és a nagy étvággyal faltuk be a győzelmi gulyáslevest, amibe nagy örömre a csipetkét nem főzték bele! (:
Szenzációs érzelmi katarzis, mérhetetlen büszkeség és boldogság tölti el a szívem. A túra során sok mindent átgondol és át is értékel az ember, fejlődik és halad előre az életben (szó szerint is). Akinek van lehetősége ne hagyja ki, embertpróbáló, de hatalmas fejlődés és életre szóló élmény! Imádtam! Ha nem is minden percét, de összességében NAGYON! Megőriztük pozitív hozzállásunkat, kihoztuk magunkból a maximumot, tanultunk és fejlődtünk! Lehetetlen. Na az nincs. Ha én négy térdműtét után csináltam végig ezt, akkor Te is képes lehetsz rá! Én se gondoltam volna teljesmértékben, hogy sikerül, de itt van a bizonyíték! Bármire képes vagy, amit elhatározol! Csak bátorítani tudok mindenkit, hogy kezdjen el dolgozni az egészségén, az egészségéért, mert megéri!
Nem az számít, hogy meddig jutsz, mennyi idő alatt vagy éppen mikor szállsz ki. Hanem, hogy elindultál és tudod, hogy képes vagy rá. Nem biztos, hogy a túrára, mert éppen nem olyan életszakaszban vagy, de fejben ott vagy, hogy meg szeretnéd élni ez az érzést! Megcsinálni meg lehet bármikor, az hogy hogyan csinálod meg az a nem mindegy! Amikor kiszállsz azért szállsz ki mert elég volt. De jó emlékekkel mész haza az fél siker. Ha végig mész, de nem élvezed, nincs értelme, az is fél siker. Ha végig mész és élvezed, magadra találsz és fejlődsz fizikailag lelkileg, az minden! Az a legtöbb, amit magadért és másokért tehetsz! Ez lebegjen a szemed előtt mindig, mindegy hogy az egy túra, vagy más sport, házi munka, verseny vagy művészet. A fejlődés a kulcs. Bárhol is tartasz a túrádon ( az életben) legyél büszke magadra, mert az egészet Te írtad, Te találtad ki és vitted végig!
Ezúton GRATULÁLOK minden indulónak, beérkezőnek, még akkor is ha kevesebb kilométerig jutott vagy szintidőből kicsúszott vagy ha esetleg most nem sikerült egyéni csúcsot dönteni, mert nem az a lényeg, legközelebb úgy lesz! Most viszont hatalmasat fejlődtél és már ezzel is többet bírsz és jobb ember vagy, mint tegnap!
Itt is KÖSZÖNJÜK a szervezést a Kinizsi TE Encián Szakosztálynak és a víz vételi pont biztosítását az önkénteseknek Kesztölcön, Tokodnál és számos másik állomáson, amiket már nem is tudok nevén nevezni. KÖSZÖNÖM a bíztatást Mindenkinek, akikkel az úton találkoztunk, adtunk-kaptunk is. KÖSZÖNÖM Ádinak és Dancinak a sok vicces pillanatot és bátorítást és egyben GRATULÁLOK az együttműködő Csapatnak, le a kalappal a kitartásotok előtt és még sok ilyen közös élményt! KÖSZÖNJÜK Biucinak a reggeli fuvart haza Tatáról és a finom házi süteményt, nagyon jól esett a törődés! Bámulatosak vagytok!
És végül, de nem utolsó sorban a legnagyobb KÖSZÖNET és BÜSZKESÉG szól Zsombinak, hogy kitartott mellettem/mellettünk, megbízott bennem és végig csinálta ezt az utat velem. Most is bebizonyosodott, hogy a legcsodálatosabb ember minden körülmények között.
ui.: Amikor beérkeztünk, azt mondtam soha többet. Ma már alig várom a következőt – húsz év múlva ! (;
ui. 2 nappal később: IMÁDTAM! MÁR MOST MENNÉK!